a csendet. Nem azt a rémisztő némaságot, mikor semmit sem hallok, csak a saját szívdobogásomat. Habár ennek is megvan az értelme és szépsége. Én még nem találtam, vagy inkább nem szerettem meg.
Én arra gondolok, mikor nincs mesterséges zaj. Sem autók, sem rádió, sem más gép zúgása. Nem zavarja a szél susogását, a madarak énekét, a kutyák ugatását, a természet hangjait. Valójában ez sem csend. Ha az erdő csendjére vágyom, igazából könnyen megeshet, hogy egy hangzavar közepébe csöppenek. De menyire más ez, mint a városok lármája! Megnyugtató, békés, természetes. Víz közelében még inkább! Ezért szeretek a Balatonhoz is ősztől tavaszig menni, mikor alig sétál valaki a parton.
És milyen jó, hogy a kertünk végében már a dombok, hegyek nyújtózkodnak! Nem csap ricsajt senki és semmi. Hallom a saját gondolataimat, érezhetem az érzéseimet minden nap zavartalanul.
A csend már önmagában ima. A csend jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése