Szeretem

a kertünket. 
Bár igazság szerint úgy általánosságban is nagyon szeretem a szép, gondozott kerteket. Sőt még a róluk szóló műsorokat is - pedig nem vagyok nagy tévéző.
Gyerekként belém ivódott már ez az érzés, hiszen akkor is kertes házban éltünk, minden nap kint voltam, nyaranta legtöbbször reggeltől estig. Ha nem épp otthon, akkor nagyszüleimnél. Együtt oltottuk a fákat nagyapámmal, kötöztük a szőlőt, forrón majszoltam a paradicsomot ott, ahol leszakítottam. Ha megcsípett egy rovar, papám bedörzsölte petrezselyem levelével a helyét és már meg is gyógyult. Leszedegettem a krumplibogarakat a krumpli leveleiről, esténként róluk kértem mesét, mert annyira izgalmas volt, hogy lehet ugyanaz az állat a pici sárga pötty, a piros kis apróság és a szép csíkos bogár...

Rebecca Campbell: The Kitchen Garden

Persze most a sajátunk a kedvencem. Most itt ismerem a növényeket, igyekszem kitanulni a gondozásukat, örömömet lelem abban, hogy teszek-veszek körülöttük. Jó végre tavasszal kiszabadulni a házból és előkészíteni a helyüket, megmetszeni az ágaikat, lesni hogy bújik-e már egyik-másik. Megnyugtató nyáron kiülni a kigyomlált, frissen locsolt, illatos virágok közé és figyelni a gyíkokat, rovarokat, ahogy sürgölődnek. 
Nincsenek még nagy fáink, bokraink, de elképzelem milyen lesz majd, ha már dúsan burjánzik minden, árnyat adnak a lombok és sok madár, meg kisállat lakik a kertünkben.
Szeretem tervezgetni, hova mi kerüljön még, és kimondhatatlan boldogság, mikor megvalósul egy-egy ilyen elképzelésem.
Tényleg hálás vagyok érte, hogy részem lehetett és lehet most is ebben!

Van kertetek? Szívesen gondozzátok?
Vagy pótoljátok valamivel a hiányát?
.

Nincsenek megjegyzések: