Sütöttem (vagy nem?)

Sütiket készítettem megrendelésre. Voltak már korábban másfélék, most lettek ilyenek is.
Megkívántam a linzert. Még a végén tényleg sütnöm kell! :)

 


Töltekezem

Telnek a polcok, sorakoznak már a kitűzők, csatok, sőt ezek kombinációi is, nyakláncok, gyűrűk, hajpántok a bogárkarika háza táján. A mai napom kizárólag fotózással, szerkesztéssel és feltöltéssel telt és messze vagyok még a végétől. Tehát sok minden van még a tarsolyomban - főleg rózsák éppen. :)
A képekre kattintva elérhetőek máris a boltban mind.



bogárkarika kering...

Ismét nagy fába vágtam a fejszém. Létrehoztam a bogárkarika nevű boltom, ahol ezen a fantázianéven kapható főként textilből készített ékszereimet találhatjátok meg. Rövidesen telnek a polcok.
 Egyelőre a filc rózsás kollekció első néhány darabját találjátok meg itt.





A többiek még alapokra várnak, de néhány napon belül mind elkészülnek. És mennyi ötletem van még a rózsákon túl...
Izgulok, hogy milyen fogadtatásra találnak, habár az élesben tesztelt darabok eddig beváltották reményeimet. :)


Szundi figurák - azaz a baba, ami párna is egyben

Egy újabb televíziós felkérés kapcsán, ahol az alvós játékokról lesz szó, törtem egy kicsit a fejem a témán. Sok ötlet és néhány nap után jutott eszembe az én kedvenc alvósom, ami egy kispárna volt, de nem akármilyen, hanem dédnagyanyám régi hosszú párnája, amire maga varrta a huzatokat is rendhagyó méretei miatt. Jó volt hozzábújni, átölelni, gyűrögetni. Nagyon sokáig vele aludtam.
Innentől már csak boGár kreásra kellett formálni az ötletet. Feltétel volt, hogy puha legyen, átölelhető, rá is lehessen feküdni, mosható és strapa bíró legyen. Méretét tekintve kisebb, mint az enyém volt, így például az óvodába és az autóba is magával viheti a gyerkőc, de nap közben is kényelmesen babusgatható.


Elérhetőek már a boltban
Az említett műsor (Család Barát) pedig most csütörtökön (2013. január 24-én) 10.35-kor kezdődik majd az M1-en, ismétlés 17.30-kor a Duna Word-ön, ismét az egész műsor idő alatt alkotunk majd. :)
.
.

Ötletek - miért is jó a tél?

Kissé szokatlan formáját hozom most az ötletelésnek. Sokunknak az a véleménye, hogy karácsonyig rendben van a hideg, meg a hó és a fagy, de utána már részünkről nyugodtan kitavaszodhatna. Vagy ha ez nem, akkor legyen februárban karácsony, úgy legalább lenne mit várni, lenne mire készülni a hosszú sötét napokon. Nos, hogy ez idén másképp legyen, azt gondoltam összegyűjtöm, mi az, ami még jó ebben az évszakban. De nem ám csak ennyi, hanem még élvezni is fogom! Velem tartotok?

Nem fontossági sorrendben, hanem inkább abc szerint:
A, mint alkotás nyugodtan. Egyrészt mert nem vágyom az egész napot a szabadban tölteni, mivel hideg van, másrészt van idő a karácsonyt megelőző hajtás után a régóta dédelgetett ötletek megvalósítására, újdonságok kidolgozására, eddig halogatottak befejezésére.

forrás

B, mint barátokkal együtt hosszan, meghitten, vidáman. Ilyenkor (is) jó vendégeket hívni, illatos süti mellett jókat beszélgetni.

 kép: Inge Löök

C, mint csillagos égbolt. Már délután gyönyörködhetünk a csillagokban, a gyerekek is kiélvezhetik a látványt, hiszen nem kell még ágyba bújniuk. Ráadásul teljesen más képet mutat, mint nyáron.



D, mint didergünk. De felöltözhetünk, befűthetünk és máris megoldottuk a problémát. (Kánikulában nem ilyen egyszerű a helyzet - a légkondit sokkal kevésbé bírjuk, mint a fűtést, levetkőzni pedig csak a bőrödig tudsz, és akkor is meleg van. Ja, és sehol egy szúnyog!)
Ilyenkor van leginkább létjogosultsága a sálaknak, amiket én például nagyon szeretek.
(Egyébként a friss fogyókúrás fogadalmak mellé ajánlom figyelmetekbe, hogy a fázás fogyaszt, hiszen a test melegítésével több kalóriát égetünk. Nyilván nem fagyásig kell fázni, csak egy picit.)


E, mint etető a madaraknak. Ha szorgosan töltögetjük az etetőt, sokféle madarat láthatunk, így akár egészen az ablakunkig csalogathatjuk a természetet.


F, mint fények a faluban/városban. Szeretem az esti fényeket, és mint mindenki - bevallva vagy sem -, én is szeretek belesni a kivilágított ablakokon. Nem az emberek titkaira vagyok kíváncsi, de szívmelengető elkapni egy-egy meghitt családi pillanatot (meg egy-egy formatervezett lámpát).


G, mint gyertyaláng. A hangulat magáért beszél. Ugyan bármely más évszakban is élvezhető, de ilyenkor leghosszabban, ami a magam fajta rajongóknak igen lényeges.


H, mint, hóember, hóvár, hógolyó és nem utolsó sorban hóangyal. Legjobb móka a szabadban, ami egyre ritkábban adatik meg. De kell ezt magyarázni?
forrás

I, mint illatos habokba merülni egy fárasztó nap után. Melegben ez számomra elképzelhetetlen, de télen, mikor az ember átfagyott, belemerül a kádba és érzi, hogy újra bizsereg a vér a tagjaiban. Hmmm

forrás: Corazón Hada

J, mint jégvirág. Kevés helyen látunk ilyet, a mai ablakok már nem virágoznak ki télen, esetleg a szélvédők... mindenesetre érdemes közelebbről szemügyre venni ezt a természeti csodát!


K, mint kirándulás. Napfényes napokon, ha éppen van rá időnk nem hogy ajánlott, egyenesen kötelező jó pár órát a szabadban tölteni. Esetleg fényképezőgéppel felszerelkezve. Valahogy tágasabb ilyenkor a látóhatár...
 

L, mint leves. Forró, gőzölgő, zöldséges vagy húsos, könnyed vagy tápláló. Nekem ez is ilyenkor esik legjobban.


M, mint meleg kuckó. Mit fűzhetnék hozzá? Bekucorodni a takaró alá, összebújni ott valakivel, miközben kint röpködnek a mínuszok...

N, mint nyugalom. Télen csendesebb, békésebb a táj, a környezetünk, talán az emberek is. Jut idő befelé fordulni, magunkra figyelni. Nyáron ez szinte elképzelhetetlen.


O, mint olvasni sokat, jókat.  A végtelennek tűnő estéken sokkal hamarabb kezembe veszem a könyvet, és annyit olvasok, amennyit csak tudok. Gyakran akár két naponta új könyvet kezdek (persze ha az előzőt befejeztem).


forrás:Marta Mayo
P, mint Pinterest. Nekem egy ideje már kedvelt elfoglaltságom szabad perceimben a világ képei közt böngészni. Ilyenkor jobban ráérek erre is. Gyűjtöm a szépet, ebben a formában például mappákba a gépemen. Ettől a gyűjteménytől nem lesz tele kacatokkal a lakás.


R, mint ropog a hó a talpam alatt. A friss havat elsőként taposni felszabadító és nosztalgikus érzés. Gondoljunk csak a gyerekekre, akik rohannak a szűz hóba, hogy ők hagyjanak nyomot benne. Ugye, mi is pont ezt csináltuk?
(másik remek elfoglaltság a hóban hagyott nyomokat követni, kitalálni kitől, mitől származhatnak)

S, mint síelés, szánkózás. Ezt sem kell magyaráznom, ebben talán mindenki egyetért, még azok is, akik nem szeretik a telet. Szánkózni, síelni, korcsolyázni jó! (annak aki tud)


T, mint tea. Van aki esküszik rá, hogy a forró nyári napokat legjobban forró teával lehet kibírni. Nekem nem jött be! Télen viszont annál szívesebben kortyolgatom a különféle gőzölgő finomságokat.


U, mint úgy visszahúz az ágy. De jó sokáig aludni, lustálkodni, amikor csak tehetjük, hiszen még csak most kezdett világosodni, nem süt hasunkra a nap!


Z, mint zene. Méghozzá valami andalító, esetleg vidám, vagy jazz, talán klasszikus... a lényeg, hogy kedvenc legyen. Mellé pedig sült gesztenye forralt borral, mert az is csak ilyenkor jó!


V, mint vége lesz egyszer. Ha az eddigiek kevésnek bizonyultak, akkor vigasztaljon a tudat, hogy az idő irtó gyorsan repül, tehát a tavasz is hamarosan megérkezik.



Ti mit szerettek a télben? Tényleg érdekel!

A külön nem jelölt képek forrása természetesen pinterest.

Téli színek a lakásban

Szeretem a friss hó tisztaságát kint a természetben is és bent a lakásban is. Világos, egyszerű, tágas tereket teremt. Alapvetően semleges szín, de inkább hűvösnek érezhetjük, különösen ilyenkor télen. Meghittebbé tehetjük puha kiegészítők használatával. Elővehetjük a bárányszőr párnákat, szőnyegeket, a vastag kötött takarókat, plédeket. A fa, lenvászon, nád természetesen meleg színe jól kiegészíti ezeket.







Szerencsésnek mondhatják magukat, akiknek kandalló, kályha vagy egyéb valódi tűzzel melegítő fűtőtestünk van. Ennek hiányában a karácsonyi izzósorokat is használhatjuk különféle formákba, helyekre hajtogatva, hogy a még mindig hosszú estékbe fényt hozzunk.



Következő alkalommal a meleg színek kerülnek túlsúlyba a téli otthonban.

Sokasodunk

Nagy hírem van, kérem szépen! Cirókáéknál nagy a boldogság, három tagúra bővült a család. 
Pici cicájuk igazán "felhasználó barát" baba, sokat alszik, szépen eszik, gyarapszik is gyorsan, nincs is szükség a babamérlegre. A fiatal apuka rettentő büszkén gyönyörködik elsőszülöttjében, bár még nem biztos benne, mi is a teendője körülötte. Hiába mondta anya, hogy még nem tud játszani azzal a nagy gombolyaggal, ráadásul éppen feketével... és egyébként sem a feje fölé kell állni, ha beszélünk hozzá.


Nagymama is szívesen sürgölődik körülöttük, segít, ahol tud. Kicsit nehezen rázódik bele az új szokásokba, hiszen egy generációval ez előtt még kaptak a kiscicák inni, manapság meg az a rend, hogy az anyatej mellé nem kell semmi. Zavarában azt próbálja kitalálni, kire is hasonlít ez a gyerek? Szerinte egy az egyben megboldogult nagyapja a pici, habár a fülecskéje inkább Jolán nénié, bajszocskája Jakabé, mozgékonysága miatt meg főleg Ugrira ütött. Azt azért csak magában jegyezte meg, hogy így, ahogy alszik eszébe juttatja a távoli rokont, aki lustaságáról lett ismert, Szerénkét.


A boldog anyuka kissé fáradtan, de elnézően mosolyog, már nagyon várja, hogy kicsit kettesben maradhasson babácskájával. 
Abban azért mindannyian megegyeztek, hogy a karácsonyra vásárolt babzsák fotel jó ötlet volt, mert ebben alszik legédesebben Micóka.


Születési adatai (hossz, súly, stb.)  itt találhatóak.




Összegezve

Ahogy tavaly ilyenkor tettem, idén is készítettem egy kis visszatekintést. Akkor is mondtam, azért jó ez, mert láthatom, hogy nem "csak" dolgoztam, hanem  valóban újakat is, érdekesetek is alkottam, haladtam előre, talán fejlődtem is tovább. Mert ha nem nézek a részletekre, könnyen gondolom, hogy semmi érdekes nem volt, de így látom, hogy a sok kicsi (meg nagy) sokra megy. Mutatom tehát nektek is a teljesség igénye nélkül, néhány dolgot kiemelve, valamelyest időrendben haladva a múlt esztendő eseményeit.

Év elején elkészült végre a műhelyem. Nagy öröm volt ez számomra és hatalmas előrelépés a munkám terén - azért ezzel kapcsolatban még tartozom egy vallomással. Mindenesetre elkülönült a család élete a munkámtól térben és időben, ami minden szempontból jó döntésnek bizonyult.


Így már semmi akadálya nem lehetett újabb tárgyak születésének. Év eleje rendszerint a kísérletezés időszaka, lettek hát naplók is.


A tavasz és a húsvét közeledtével az első tojáskák is elkészültek. Ők az én legapróbb figuráim, sokan vannak általában, egyre több színben és formában jelennek meg és gyorsan új otthonra lelnek.


Egy kézzel varrós időszakban (leginkább a gyerekek betegsége idején van ez) rengeteg filc párnácska, figura készült levendulával töltve, köztük ez a manólak.

Beköszöntött a nyár, vele pedig megérkeztek a  rókák,


 és a békák is.

A marokfigurák sora pedig bővült egy kutyussal.


Nem maradhattak el a tipikus nyári kellékek sem, mint a balin és a keszeg


vagy a lakóautó, melyben a nagy maci, cica és nyuszi figurák formáit, valamint a batyus barátok funkcióját ötvöztem.


A rendes nyári nosztalgikus hangulatom eredményei a babuskák.


Ősszel mikor már egy kis melegségre vágyunk beköszöntött a falvédők időszaka, így készült egy vonatos,




Legnépszerűbb újdonságai az évnek egyértelműen a babák voltak, amit tökéletesen megértek, az én szerelmem is töretlen azóta.


Ahogy sokasodtak a munkák az év végéhez közeledve, szükségét éreztem egy kis kikapcsolódásnak, így a megszokott tarka figurák közé letisztult formák és színek keveredtek, elkészültek az első hímzéssel és rátéttel díszített filc szívek.

Az ünnep pedig megkívánta, így színre lépett az őrangyal osztag.


Készültek persze folyamatosan a már ismert figurák is, mint a maci és a garázsbatyu a sok egyéb mellett.



Dekoráltam a lakásunkat és másokét is letisztult formába zárt gyapjúfilc díszekkel.


Nagy meglepetésemre és örömömre kaptam "céges ajándékot" is, meghívtak az MTV Család Barát műsorába. Mivel mi is igyekszünk a gyerekeinknek és egymásnak tárgyak helyett élményt ajándékozni, ennél szebbet, jobbat magam sem kívánhattam volna.


Ami pedig a jövő, azaz az idei évet illeti: fogadalmakat nem szoktam tenni. Terveim persze vannak, sok új figura van születőben - és bár a január a töltekezés, lazítás időszaka, biztos vagyok benne, hogy néhány közülük hamarosan testet ölt. Újra élesztem az ékszer formába bújt állatkáimat, lesznek ismét kitűzők, nyakláncok és előfordulhat, hogy valami teljesen új dologgal is előállok.
Idén végre elindítom az Etsy-n is boltomat, a Meskán pedig igyekszem folyamatosan széles kínálattal jelen lenni és továbbra is találkozhatunk személyesen a vásárokban.
Ha ez az év is olyan termékeny lesz, mint az előzőek voltak, akkor nem lesz okom panaszra.

Köszönöm, hogy velem voltatok tavaly, remélem számíthatok rátok idén is!