Szakadék

Benedek ötödik szülinapját ünnepeltük hétvégén. Többnyire készen vásároljuk a tortát ezekre az alkalmakra, mert így egyszerűbb és mert olyan finomat én nem tudok. Most viszont az volt a kis nagyfiam kérése, hogy én süssek neki. Mindegy milyet. Csak belül csokis legyen. És legyen rárajzolva Villám McQueen. Vagy inkább emelkedjen ki belőle. És kerek legyen. És emeletes.

Azt találtam ki, hogy lesznek rajta figurák, amik egy ötöst formázó úton száguldoznak. 

Úgyhogy nekiálltam. Nem ez az első torta amit sütöttem és nem is a második. Volt már olyan, hogy nem lett egyenletes, de ilyen sziklafal még sosem emelkedett ki belőle. (Sajnálom, hogy nem fotóztam le akkor, mikor kivettem a sütőből, igazán tökéletesen romosan nézett ki.) Az első képen jól látszik, ez tényleg ilyenre sült, nem faragtam hozzá a szakadékot. 

Nem estem kétségbe, magam sem értem micsoda hidegvérrel kezeltem a helyzetet. Talán azért mert egyből látszott rajta, hogy kiváló hegyet tudok alkotni belőle. :)

Hogy rövidre zárjam, ez a torta készült Beninek. Egyszeri és megismételhetetlen. 

(Ja, és csupa csoki belül.)

Együtt a család - mese hétvégére

Berg Judit: Forrás

Csiribí és Jocó, a két jó barát a nagy tölgyfa melletti tisztáson kincskeresőset játszott. Jocó mancsában ásó, Csiribí kezében iránytű és térkép.
- Gyere, Jocó! – ordított Csiribí. - Tizet lépünk a bokortól a tölgyfa felé, és ott fogunk ásni.
- Megtaláljuk az összes kincset! – lelkendezett Jocó.

Tíz hatalmasat lépett, aztán rögtön nekilátott az ásásnak. Csiribí kurjongatva repkedett körülötte. A nagy tölgyfa emeleti erkélyén Panka, a tündérlány és Emma, Jocó kishúga ücsörgött. Kíváncsian lesték a fiúkat.
            Jocó még bele se lendült a munkába, amikor nyílt a földszinti lakás ajtaja, és az öreg szarvasbogár dugta ki a fejét.
- Százszor mondtam már, hogy ne az én ablakom alatt zajongjatok!
- Nem is zajongtunk. Kincset keresünk a föld alatt – csóválta a fejét Csiribí.
- Szarvasbogár bácsinak pihenésre van szüksége – szólalt meg a fiúk háta mögött Sün doktor, aki éppen akkor érkezett beteglátogatóba. – Jobban tennétek, ha máshol játszanátok.
            Csiribí és Jocó rosszkedvűen szedelődzködött. Hogy játsszanak máshol kincskeresőset, amikor a játék szerint itt rejtőzik a kincs?
- Figyelj, Emma! – súgta a mókuslány fülébe Panka. – Rejtsünk el a fiúknak kincset az erdőben, és rajzoljunk hozzá térképet is!

            Emmának tetszett az ötlet. Amíg Panka egy kis dobozba sütiket és matricákat rejtett, Emma színes ceruzával lerajzolta a fenyves környékét. A lányok hamar elkészültek. Leszaladtak a csigalépcsőn, és egyenesen a fenyves felé vették az irányt. Csiribí és Jocó közben átment Borz Misihez, így nem kellett attól tartani, hogy észreveszik őket. Panka és Emma sokáig bolyongott a fenyők közt. Végül egy kidőlt fa törzse alá helyezték a kincses dobozkát.
            Emma a térképre gondosan felrajzolta a kidőlt fát, az ösvényt, a szomszédos kőhalmot. Végül egy nagy piros X-szel jelölte meg a kincs pontos helyét. A térképet feltekerték, pókhálóval átkötötték, és izgatottan indultak a fiúk keresésére. Hamarosan rájuk is bukkantak a patakparton.
- Nézzétek!– nyújtotta a térképet Emma Csiribínek. – Az van ráírva, hogy „az erdő kincse”. Megkereshetnétek.
- Á, ezt biztos ti rajzoltátok – legyintett mérgesen Jocó.
- Dehogy – rázta a fejét Emma. – A pincéből került elő. Még pókháló is van rajta, olyan régi.
- Juhéj! Végre igazi kincset kereshetünk! – derült fel Csiribí.
            Csiribí, Jocó és Borz Misi elviharzott a fenyves irányába. Emma és Panka elégedetten tért vissza a nagy tölgyfához.

 

A fenyvesbe érve a fiúk összetanakodtak. Csiribí úgy vélte, hogy a zöld vonal csakis a kis tüskés bokrokat jelentheti. Borz Misi váltig állította, hogy rég túljöttek már a megjelölt helyen, vissza kéne menni az ösvény túloldalára. Forgatták a térképet, hunyorítva méricskélték a kőhalmokat. Végül, nagy nehezen megállapodtak egy mélyebben fekvő részen. Borz Misi ásni kezdett. A talaj köves volt, Misi hamar elfáradt. Jocó átvette tőle az ásót.
            Mikor épp Csiribí került sorra, furcsa dolog történt. A gödör alján a föld hirtelen átnedvesedett. Csiribí újra belevágta az ásót, mire erős sugárban víz tört elő a mélyből. Nem is akármilyen: kicsit büdös, de jó meleg.
            Csiribí akkorát ugrott ijedtében, hogy kis híján feldöntötte Jocót.
- Szép kis kincs, mondhatom – dohogott.
- Hű, de ömlik! – ijedezett Borz Misi. – Ha így folytatja, elárasztja a fenyvest.
- Próbáljuk visszatemetni! – indítványozta Csiribí.
            Nekiláttak, hogy a lyukat betömjék a körülötte púposodó földdel. Amíg Jocó és Borz Misi lapátolt, Csiribí nagy köveket hozott, hogy még jobban lenyomja a földet. De mire a lyukat úgy-ahogy befoltozták, a víz utat talált magának picit arrébb. A fiúk odarohantak, hogy az új forrást is bedugaszolják. Jocó felkapott egy jókora szikladarabot, hogy azzal nyomja le a feltörő vizet, de az alól is előbukkant a meleg forrás. Most már két helyen is csobogott.
- Ezt nem hiszem el – jajdult fel Csiribí.
- Én nem hiszem el! – kiáltott egy dühös hang a hátuk mögött.
            A fiúk megpördültek. Legnagyobb ámulatukra egy mérgében toporzékoló, vörös képű, szakállas manót pillantottak meg.
- Mit tettetek, ti csibészek? Felszakítottátok a vizeimet! Tönkretettétek a forrásomat!
- Véletlen volt – motyogott Jocó.
- Megpróbáltuk visszatemetni – mentegetőzött Csiribí.
- Már késő. A forrást erővel nem lehet visszaküldeni a föld alá! – jajongott a manó, és a szakállát tépkedte kétségbeesésében.
            A víz eközben csak folyt, áradt, bugyogott. Hamar megtöltötte a mélyedést, ahol a fiúk nekifogtak az ásásnak. Szép, kerek kis tó vált belőle, és mivel melegebb volt a friss tavaszi levegőnél, vígan gőzölgött.
- Jaj, mi lesz most? – fogta fejét a manó.
            Csiribí a füle tövét vakarta.
- Építenünk kell egy csatornát, ami elvezeti a fölösleges vizet, mert ha túlcsordul a peremen, az egész erdőt eláztatja.
- Hazafutok még egy ásóért! – ajánlotta Borz Misi. Csiribí is a levegőbe szökkent.
- Én elrepülök Pankához, és elkérem Szarvasbogár bácsitól a csákányt. Úgysem használja, ott porosodik a pincében.
            Borz Misi elrohant, Csiribí és Jocó a nagy tölgyfához sietett.
- Na, találtatok kincset? – kérdezte Emma az erkélyről, ahonnan már régóta leste a fiúk érkezését.
- Azt nem – legyintett Jocó. – De csináltunk egy kis árvizet.

            Erre már Sün doktor is kidugta fejét az öreg szarvasbogár ablakán.
- Mi történt?
            Csiribí elmesélte. Szarvasbogár bácsi rögtön előkereste a pincekulcsot. Panka és Emma leszaladtak a csigalépcsőn, hogy elkísérjék a fiúkat a fenyvesbe. Sün doktor is velük tartott, úgyis arrafelé várta őt a következő beteg.
            Mire visszaértek a tóhoz, az már színültig megtelt. A vörös manó bokáig a vízben tocsogva jajveszékelt. Csiribí gyorsan kijelölte, merre vezessen a meder, és rögtön munkához láttak. Utat vágtak a völgy felé, hogy arra folyhasson a fölösleges víz. Akinek nem jutott szerszám, a köveket hordta. Egyedül Sün doktor állt gyönyörködve a kis tó partján, és a büdös, meleg párát szagolgatta.
- Hiszen ez valódi gyógyvíz – mormolta maga elé.
- Meghiszem azt! – derült fel a vörös manó. – Mit gondolsz, miért vagyok én ilyen egészséges?
- Ideküldhetném a betegeimet – ábrándozott Sün doktor. – Egykettőre meggyógyulnának a fájós hátak, derekak.
- Azt már nem! – toppantott a vörös manó. – Nem fürödhet a vizemben senki! Hogyisne!
            Ám ebben a pillanatban felharsant Csiribí kurjantása:
- Kicsordult a tó!
            Jocó és Borz Misi elmozdított egy követ, hogy a víz a frissen ásott mederbe folyjon. A kis patak vidáman csörgedezve indult útjára. De nem jutott messzire, mert egyszer csak utat talált magának a kövek között, és eltűnt a föld alatt.
- Visszafolyik a mélybe! – üvöltött diadalmasan Borz Misi.
            Mindenki odasereglett. A vörös manó megint mérgelődni kezdett.
- Eresszétek le a tavat! Azt akarom, hogy a vizem rögtön visszajöjjön hozzám!
- Sajnos nem tudjuk – tárta szét a kezét Csiribí. – Ahhoz egy markológép sem lenne elég.
- Nyugodj meg, barátom! – vigasztalta Sün doktor a manót. – Egy kicsit mi is élvezzük a gyógyvizet, de a végén mégis visszatér hozzád a forrás.
- Nem vagyok a barátod! – toppantott a manó. – Nekem nincsenek barátaim.
- Hát legyél a barátunk! – lépett hozzá Panka. – Vigyázni fogunk a tóra. És talán szarvasbogár bácsi fájós lába is meggyógyul tőle.
- De én a víz gondozója vagyok! - háborgott a manó. – Hát hogy gondozzam itt, az erdőben?
- Te lehetnél a fürdőmester – javasolta Panka. – Kiszednéd a vízből a belehullott tobozokat, vigyáznál, hogy a katicák bele ne essenek, és beszélgetnél mindenkivel, aki a fürdőbe látogat.
            A manó elgondolkozott, szakállát tekergette, végül bólintott.
- Nem bánom. Tegyünk egy próbát.
- Máris idehívom Szarvasbogár barátomat – örvendezett Sün doktor.
- Ti pedig gyertek – mosolygott Emma a fiúkra. – Segítünk megtalálni a kincset. Mi tudjuk Pankával, hol rejtőzik.
            Sün doktor megsimogatta Csiribí fejét.
- Fiam, ti már itt is kincset találtatok. Nem is akármilyet.

forrás: Berg Judit honlapja

kép és kifestő: Pásztohy Panka

Lepus coerulus

avagy a kék nyulak népes családja lepte el a műhelyt a tegnapi napon.
Elsőként a nap barnította, akarom mondani nap kékítette bundájú gazdálkodók - habár jobban szeretik farmernek hívni magukat - mutatkoznak be. Középen Old McApples, természetesen övé a farm - eredeti neve Szabolcsi Fülöp, de ezt ő túl kézenfekvőnek találta és régimódinak is, ezért váltott egy, a nemzetközi piacra is megfelelőre. Két oldalán jobb és bal keze Steve és Joe. (Persze mondanom sem kell, hogy születtek Pisti és Jancsi.) Talán nem kell részleteznem, mivel is foglalkoznak...

Őket két nagyon tiszta és kissé romantikus lelkületű nyúl követi. Folyton együtt lógnak, leginkább a szárítókötélen. Fürdés után. Napsütésben. Kint a kertben. Röpködő pillangók, madár csicsergés és répák között. 

Hiába, van aki csak az élet szebbik oldalán él!

Következzen a tudós csapat. Három botanikus, akik nyíltan vállalják szenvedélyüket. János és Edömér a füleikre, de Jakab professzor egész testére tetováltatta az általa felfedezett növények képét. 

(Azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Edömér kissé együgyű, a többiek elnéző fölénnyel megtűrik maguk között, hiszen azt már a legfiatalabb mezei nyúl is tudja, hogy a tengeri rózsa a csalánozók törzsébe tartozó virágállat.)

Persze nem mindenki szeret kitűnni a tömegből. Azért csak ne feledkezzünk meg az egyszerű, hétköznapi csíkos és kockás fülű nyulakról sem. Nagyon fontos és önzetlen barátai lesznek majd valakinek. Zokszó nélkül, sőt őszinte örömmel fogadják, ha kissé megrángatják, vagy akár megrágicsálják füleiket.

 

Már itt, a boltban várják jobb sorukat, gazdit keresnek!

.

.

Emlékeztek még

Jankára? 

Persze nem csodálkozom ha nem, mert ritkán készítek ilyen babát. Annak ellenére, hogy nagyon szeretem őket, főként ha már készen vannak. ;)

Habár még 20 centisre sem nőttek, a fejecskéjük maroknyi, a testük pedig kissé tömzsi, mégis bájos teremtések. Ezek itt ketten nagy barátnők, de ezt mondanom sem kell, hiszen rögtön látszik a ruhájukon. Még a gyöngysoruk is egyforma (amit egyébként szemenként is rögzítettem és egymáshoz is kapcsolódnak).

Éppen az egyikük nagyijánál játszottak - természetesen a tükör közelében, de lehet, hogy csak a napsütés miatt? -, mikor sikerült lekapnom őket.

Tavaszi fuvallat

Igen, tél közepén járunk még, tudom. De hát milyen tél ez? Olyan tavaszias, szeszélyes. Mutatott már havat, de azt is csak úgy tessék-lássék. Helyette inkább eső, szél, de még napsütés is. Méghozzá nem is akármilyen: langyos, már-már áprilisra hajazó. 

Úgyhogy ezek után senki se csodálkozzon, hogy ma a legújabb tavaszi függőket hoztam. 

A szemfülesek már a műhely bemutatásakor lecsaptak felfigyeltek az első darabokra, így most szóljon róluk - mármint a díszekről, nem a szemfülesekről - is egy bejegyzés. Persze főleg képek, de azért annyit hozzáfűznék, hogy gyapjúfilcből, kizárólag kézzel szabva, öltögetve, hímezve készültek. A madárházak nagyjából 7x6,5x3 centiméteresek, a kismadarak 7x4,5 centisek.

A választható színek palettája:

Igyekszem majd a boltba is tölteni belőle, de addig is a kapcsolat fülön keresztül elérhettek.

Együtt a család - mese hétvégére

Szeretném, ha az általam készített figurák, játékok egy kissé a mesék birodalmát idéznék meg, ezáltal ez a blog is valamelyest egy mesevilág része lesz. És ha már így van, miért is ne kerülhetnének ide valódi mesék is? Új sorozatomban lesznek természetesen gyerekeknek szóló írások, de olyanok is, amelyek inkább nekünk, felnőtteknek érdekes.   

Olvasson együtt a család! :-)

Lackfi János: Kávémese

    Volt egyszer, hol nem volt egy kávé. Dupla kávé volt szegénykém, még nem raktak bele cukrot, se tejszínt.

    – Furcsák az emberek – gondolta –, keserű, fekete italt készítenek, aztán tesznek belé cukrot, hogy ne legyen keserű, meg persze tejszínt, hogy ne legyen fekete.

    Ahogy így kesergett magában, máris elhatározta, hogy vándorolni fog. Mindene pompásan forró, csak úgy pezseg benne az élet, próbára kellene tenni az erejét. Először csak körbe-körbe baktatott a Nagy Fehér Világcsészében, mint valami láncra kötött, kutyasorba züllesztett, nagysörényes cirkuszi oroszlán, és szemügyre vette a terepet. Hibátlan, selymes fehér porcelán falak állták útját, a Világ kerek volt és áthatolhatatlan. Már éppen arra gondolt volna, nincs menekvés, mikor apró hibát vett észre a csésze falán. Ahol a fazekas a porcelán fület a korongolt csészére illesztette, apró bemélyedés volt látható. Hanem a kávénak több se kellett, gondolt egyet, gondolt kettőt, meg még hármat is gondolt volna, de arra már nem volt ideje, mert az a picike lyuk, zsupsz!, beszippantotta őt úgy, ahogy volt. Perdült egyet, perdült kettőt a csészefülön, s máris egy kerek tisztáson találta magát. 

    Szárnyát ropogtatva egy hatalmas sasmadár közeledett feléje. A kávé behúzta a nyakát, és igyekezett egész picire összezsugorodni, ami, dupla kávé lévén, nem igazán ment neki. Kétségbeesésében körbenézett, meglátott egy nálánál kétszerte nagyobb kristályhegyet, egy-kettő odaszaladt, és elbújt mögötte. Ahogy ott vacogó fogakkal kuporgott, felnézett a Kristályhegy tetejére, és látta, hogy fényes, acélszürke csúcs borítja, melynek még csőre is van, kackiásan mered az ég felé. Még jobban elcsodálkozott azonban, amikor ránézett a Kristályhegy csillámló hasára, és azon keresztül világosan látta a nagy recsegve-ropogva feléjük araszoló sasmadarat.

    – Nahát – gondolta – ez a hegy átlátszó.

    A következő pillanatban viszont rémület hasított belé. Hiszen ha átlátszó, akkor ez a lomha sas is látja őt.

    – Naná, hogy látlak –, hallotta ekkor meg a ragadozó reszelős hangját –, és nemcsak látlak, de hallak is. Bizony, egy kávé gondolatai koromfeketék maradnak, akárhova bújik.

   – Ej, te Kristályhegy – fakadt ki tehetetlen dühében a Kávé – jobban is elrejthettél volna.

   – Aztán minek rejtenélek – válaszolta cincogó hangon a Hegy, míg hasában összecsörrent a sok apró csillám –, áruld el, ugyan minek?

   – Hogy el ne pusztítson ez a vérszomjas ragadozó.

   – Ugyan, ez a vén, fogatlan múzeumtöltelék! – vetette oda foghegyről a Hegy – újságnak hívják ugyan, de csupa régiség van benne, estére teljesen lejár. Örülhet, ha beteszik egyik-másik lapját egy bicegő komód lába alá, vagy ha ablakot pucolnak vele.

   – Azért messze még az este, egy ilyen Kristályhegyet addig játszva felborítok! – újságolta az Újság – Ha majd a földön heversz, és szilánkjaid összekeverednek a cukormorzsákkal, lapátra kerülsz, nincs mese!

    Ennek hallatára a Kristályhegy hasában cidrizni kezdett a kristálycukor.

    – Még mit nem! – ugrott elő rejtekhelyéről halált megvető bátorsággal a Kávé – A Kristályhegy mégiscsak megpróbált elbújtatni engem, megvédem őt, akár az életem árán is. Jaj neked, ha közelíteni próbálsz, egyszerűen rád vetem magam, márpedig, amint az köztudomású, a kávéval leöntött újságok a szemetesben landolnak!

    A Sasmadár rémült pillantást vetett az elszántan fortyogó, nagyon-nagyon fekete és nagyon-nagyon erős dupla Kávéra.

    – A mikroelektronikai termékek árának emelkedése nem áll összefüggésben a bekövetkezett világpiaci változásokkal… – dadogta zavartan, majd hozzáfűzte – … magukat megnevezni nem kívánó források szerint a korrupció a szervezet belső köreit is érinti… – meg még  – … futamgyőzelmét nem a levegő fokozott nedvességtartalmának tudja be, véleménye szerint a vadonatúj fejlesztésű Pirelli gumik igenis jól vizsgáztak…

    A Sasmadárnak ugyanis, ha beijedt, márpedig most alaposan be volt ijedve, sosem jutott eszébe semmi értelmes, így aztán jobb híján a szárnyán olvasható cikkekből kotyvasztott valami egyveleget. Hogy ilyen ijedelmesnek látta, a Kávé szíve meg is esett rajta.

    – Azért nem eszik olyan forrón a kását. Sem a sasmadarat.

    – Úgy kell neked. Minek ijesztgeted a szegény embert? – tette hozzá ingerülten a Kristályhegy.

    – Miért, hát hol próbálgassam a ragadozó-tudományomat, nem mondanád meg? – dohogott az újság.

    – Nem vagyunk se pockok, sem egerek – világosította fel villogva a Kristályhegy.

    – Felejtsük el – zárta le a témát a Kávé –, nem mondanád meg inkább, hanyadika van?

    – De, boldogan – tüsténkedett a Sasmadár, örvendezve, hogy végre hasznossá teheti magát – Hatodika, szeptember hatodika.

    – Hurrá – süvöltötte a Kávé – már csak ötöt kell aludnom, s itt az első pörkölési évfordulóm! Akkor lettem kis pisis babból igazi Kávé.

    – Gratula – lelkesedett a Sasmadár –, ezt meg kéne ünnepelni.

    – Részemről is – csatlakozott a Kristályhegy –, bár kétlem, hogy jut még rá időnk.

    – Na, most megvagy, te szökevény, adok én neked ünnepelni! – hangzott ekkor a Kávé háta mögül, s hátrapillantva még éppen látta a Csésze dühös ábrázatát, majd a fülön keresztül, ahogy jött, zutty, máris bent találta magát a porcelánfalak közt. Forgott vele a világ, hisz körbe-körbe taszigálta egy ezüstös kiskanál.

    – Segítség, szédülök – borult egyet a Kristályhegy, mert valaki nyakon ragadta, a csésze fölé lendítette, és egy adag cukorszemcsét zúdított belőle a kávéba.

    A Saskeselyű icipicire összehúzta magát, de még így is elég nagy volt ahhoz, hogy észrevegyék. Mi több, összehajtogatott mérete sokszorosára kellett tágulnia, mert egy erős férfikéz szétbontogatta lapjait, a hozzá tartozó illető pedig olvasni kezdte a cikkeket.

    – Repülök – sóhajtotta – lebegek, mint egy igazi sasmadár! – És csak néha suhintott egyet a lapjaival, amint olvasója új oldalra ért.

    – Viszlát, barátom – intett neki búcsút több részletben a Kávé, és kortyonként, kisgyermekes sikításokkal csúszdázott le a bajusszal szegélyezett szájnyíláson át a terebélyes férfigyomorba. Ez a hullámvasút kifejezetten kedvére volt.

    – Mindig ez van – dörmögte egy öblös hang a garatból –, addig vacakolok, míg ki nem hűl a kávém.

    A cukortartó ezalatt az asztal szélén állva kihúzta magát. Már cseppet sem szédült, hasában csak úgy villogott a sok fehér kristály. Türelmesen várta a következő kávét, a következő kalandot. 

forrás: Lackfi János honlapja

kép: etsy

A MŰHELY!

Muszáj volt csupa nagy betűvel és még felkiáltó jellel is. Mert annyira örülök neki, meg annak is, hogy végre olyan állapotba került, hogy nektek is megmutathatom. Nagyjából már sikerült is belaknom, van zene (a régi kazettás mini hifiből, így előszedtem a kazettáimat és nosztalgiázom :)), van tea, párolog az illóolaj és ami ezeknél sokkal fontosabb a műhely szempontjából: mindennek van helye és kézre is esik. És ráadásként még szép is. Legalábbis az én ízlésemnek tökéletesen megfelel.

(Ahogy már mondtam korábban, szüleimnél egy használaton kívüli szobát vettem birtokba, így felszabadult az otthonunk a rengeteg kelléktől és attól a ténytől, hogy anya bármelyik pillanatban képes leülni dolgozni. Most már csak a laptop maradt erre a célra.)

De jöjjenek a képek! A szobába lépve ez a látvány fogad:

Balra rögtön a kincses szekrény, akarom mondani itt tartom a textileket. A kedvenceim természetesen kitüntetett helyen, szem előtt folyamatosan.

Mellette sok-sok fiókban a rövidáru (egyelőre felcímkéztem, amíg megtanulom mi hol van). Itt kaptak helyet a cérnák, hímzőfonalak, szalagok, ékszer alkatrészek, egyéb kiegészítők, természetesen az iroda is és sok fiókban a már kiszabott, jobb sorukra váró anyagok. (Egyik nagy feladatom ezeket kiüríteni, illetve szebben hangzik, hogy mindent készre varrni.) 

Tetején a postázó kosár és a leggyakrabban használt apróságok.

A szép nagy asztalomat (két méter hosszú) igyekszem minden nap végén üresen otthagyni, hogy a következő reggel tiszta lappal indulhasson. Még akkor is, ha folytatom a munkát, nagyjából elpakolok. Szerencsére van még néhány üres dobozom, ami segít ebben.

Az asztal másik oldalán egy másik nagy szekrény a csomagoláshoz, postázáshoz szükséges dolgokat, további alapanyagokat rejti.

Mellette a falra erősítettük a régi cipős szekrényünk egy darabját a fiúk kifestő könyveinek, ceruzáinak. Így ha az oviból, iskolából megérkeznek el tudják foglalni magukat amíg én dolgozom (ha mamáék még nincsenek otthon). Egyelőre ők is nagyon élvezik ezt az új helyet, helyzetet.

Természetesen lett tapéta az egyik falra (elé kerül még egy régi Singer nagyanyámék padlásáról, de az még előbb némi szeretgetésre vár). Szerettem volna kicsit melegebb színeket, de mivel azonnal kellett dönteni és vásárolni - nem volt időm két hetet várni rá - így maradt ez a főként halvány krém színű (majdnem fehér alapú), világoskék, szürke és ezüst mintájú változat. A kis megalkuvás ellenére mondhatom, nagyon megszerettem. Finom, visszafogott és feldobja a szobát. És milyen jól fog esni a nyári forróságban ez a látvány! (Most pedig kárpótol a hó hiányáért.)

Az üresen maradt sarok egy kényelmes karosszékért vagy fotelért kiállt. Én legalábbis így hallom minden nap. (A kényelmes fotel pedig kényelmes székekért. Egész véletlenül színben ugyan passzolnak a szobához a már mindenhonnan kiselejtezett régi székek, de azért előbb-utóbb innen is menniük kell.)

Az elkészült figurák pedig egyenesen a vásáros dobozokba kerülnek. Ezeket rejti a nagy ruhásszekrény az ajtó mögött.

Képek még:

 

 (itt már az új tavaszi díszek első darabjai is felbukkanak)

(sajnos a fényviszonyok ilyen képeket engedtek csak, de már nem akartam tovább várni a fotózással)

Addig is

...amíg újra tudok kész munkákat mutatni az új műhelyemből egy kérdésem volna hozzátok: 

Milyen új figurákat látnátok szívesen boGár krea formába öntve?

Hogy legyen kedvetek válaszolni a kérdésre, az ötletelésben résztvevők között a csakraparfüm.hu által felajánlott szabadon választható csakraparfümöt sorsolok ki.

Ennyi a nagy románc

A facebookon már körbejárt, de hogy senki ne maradjon le róla és mert érdemes megőrizni, én is kiteszem ide:

"Nem szalonna az, hogy fogyjon!"

"Nem is tudnám elképzelni, hogy én valakivel az én férjemet lakalandozzam."

"Nem jó marha az, amit csak a gazdája szeret, szeresse a szomszéd is!"

Az én műhelyem - tervek II.

Habár még előző évi céljaim közt szerepelt a műhely megvalósítása, csöppet sem vagyok elkeseredve, hogy most kerül rá sor. Sőt az év végi hajtás után kifejezetten jól esik most ez a másfajta kreatív tevékenység. Ugyan egyelőre még a festés előtt állunk, nekem már konkrét elképzelésem van róla, milyen is lesz, amikor leülök kiszabni az első figurát. 

Hogy milyen műhelyt szeretnék? Egy sok képpel tarkított bejegyzést írtam róla - az utóbbi időben erősen elhanyagolt - másik blogomon.

 És ha már így belejöttem, lehet, hogy bútort is készítek: mondjuk raklapból. Erről is találtok ott egy kis összeállítást.

Ha a dolgozószoba egy műhely

Persze nem egy garázs-műhelyre kell gondolni, nem kalapácsok és fúrók, lemezek és drótok sorakoznak benne. Hanem egy igazán kellemes, barátságos, otthonos és főként nőcis varróműhely kialakításán dolgozom éppen. Mégpedig a sajátomon. Így bátran szárnyalhat a képzeletem, ahogy azt már meg is tette. Úgyhogy itt volt az ideje, hogy gátat szabjak ennek a vad röpködésnek és összeszedjem józan megfontoltságomat. Mert igaz, hogy vagyok olyan szerencsés, hogy egy 12 négyzetméteres szobát magaménak tudhatok erre a célra, de azért mégis csak a funkcionalitást kell elsősorban szem előtt tartanom. 

A helység északnyugati tájolású ugyan, de szép nagy ablakának köszönhetően a természetes fény adott.

(na jó, azért ekkora nincs az ablak, de csodás lenne egy ilyen is)

Tehát végig gondolva mire is kell és mennyi hely, összeállt a lista milyen bútorokra lesz szükség. 

Az egyik és legfontosabb, hogy nagy munkafelületeim legyenek, hiszen a szabás, varrás, tervezés, csomagolás mind igényli ezt és többnyire egyszerre zajlanak. E mellett jó, ha az eszközök kézre esnek, így az asztal alatt legyen sok jól elkülöníthető tároló (fiók, polc, dobozok). 

Mivel szeretem a rendet, ezért főleg zárt szekrényeket szeretnék, még akkor is, ha ez minden alkalommal eggyel több mozdulatot igényel. Rendezett, letisztult környezetben jobban tudok dolgozni.

 

Amint látható, elsősorban fehér színben gondolkodom, szintén az előbb említett megfontolásból. Mivel a figuráim és a hozzájuk használt anyagok színesek, nincs szükségem még több színre. Az összhatást inkább szobaszerűnek képzelem, mint dolgozónak, ha már egyszer szabadon választhatok.

 

Képek forrása: 

a számítógépem rejtett könyvtárai, de nagy részük megtalálható a pinterest.com oldalain.