Vörös inges nemesség

Újabb család költözött "bogaras" műhelyünkbe. Négy fantasztikus róka úr és hölgy, akik rettentő mód' élvezik, hogy ők a legravaszabbak a többiek között. (Én úgy látom egyébként, kissé fenn hordják az orrukat, valamiért nemesebbnek képzelik magukat másoknál.)
 Középen foglalnak tehát helyet Réka és Regő, akik testvérek. Igyekeznek mindig jól nevelt rókák benyomását kelteni, de ha elfordulok, tudom, hogy azért néha-néha odakapnak.
Bal oldalon a teljesen elbűvölt Kara ül, aki igazából se lát, se hall a szerelemtől, annyira magával ragadta Réka szempilla rebegtetése és előkelő bája. (Nem tévesztendő össze a mesében szereplő Karakkal, az ő neve ugyanis egy létező régi magyar név, amire igen büszke a fiatal úr.)
Jobb szélen Zsóka ül, aki Réka barátnője, de titokban Regő szívét szeretné meghódítani. Eddig nem járt sok sikerrel, de mióta bal bokájára tetováltatott (akarom mondani: varratott) egy tyúkot, mintha már Regő sem csak egy csacska lánykát látna benne. Hiába a nemesi vér, az ifjú kori lázadás és kalandvágy mindent legyőz!



 Mindannyian jönnek velem vasárnap a WAMP-ra. 
(2012. április 15. Millenális B. csarnok 10-18 óráig. Remélem egy kis esőtől nem ijedtek meg, én nem fogok. És bent nem is esik! :))
.

3 megjegyzés:

Ibolya írta...

Ó, de kedves. Szeretem a rókákat.

Krizantám írta...

Hát Brigi! Én dobtam egy hátast a rókalány tetovájától... Csúcs!

Mikre képesek a (róka)nők a szerelemért... ;-)

Egyébként nagyon helyes rókatársaság! :-)))

judit írta...

Nagyon szuper!
nagy kedvenceink a rókák, és Ezek a Rókák aztán igazán jól sikerültek!, biztos nagyon fog tetszeni mindenkinek!meg a történetük is!:)